Kényeztető Nap a pikkelysömörrel érintetteknek

Beszámoló a 2. Kényeztető Napról

A Pszoriázis Világnapja alkalmából idén másodjára szervezett Kényeztető Napot a LEO Pharma a pikkelysömörrel élőknek és hozzátartozóiknak október 22-én. Idén – folytatva a tavaly elkezdett hagyományt -  a meghívott érintettek a pikkelysömörrel való együttéléssel kapcsolatban kaptak hasznos információkat, emellett kellemes kényeztető programokkal is vártuk őket.

Az egész napos rendezvény célja az volt, hogy a pszoriázissal élők jól érezzék magukat a bőrükben, segítsük őket abban, hogy a tünetekkel együtt is harmonikus, teljes életet éljenek, és iránymutatást kapjanak, hogy ezért ők maguk mit tudnak tenni.

A nap folyamán a vendégek stílusról, praktikus öltözködésről, étkezésről, gyógyító mozgásról hallgattak előadásokat, az előadások szüneteiben pedig a szakértők személyes beszélgetésekkel, bemutatókkal, frissítő masszázzsal, étkezési és sminkelési tippekkel várták az érdeklődőket. Idén két szakmai előadást is hallhattunk. Dr. Becker Krisztina bőrgyógyász szakorvos közérthetően beszélt arról, hogy milyen provokáló tényezők lehetnek a betegség hátterében, és mit tehet a beteg valamint az orvos a bizalmi kapcsolatért. Dr. Harrach Andor, pszichoszomatikus szakorvos pedig a lélek és test összefüggéseiről beszélt, arról, hogy a lelki-érzelmi történések hogyan hatnak a testünkre.

Az esemény képeiből itt válogathat, az elhangzott előadások, valamint a “Változás a kezében van!” rövid videók is hamarosan elérhetőek lesznek az oldalon.


A qualitycare.hu cikkeihez is válogattunk az esemény képei közül.